
Dj Endy (polgári nevén Kis Endre) idestova 25 éve Kecskeméten látta meg a napvilágot, lemezlovas pályafutása mindössze valamivel több, mint fél évtizedes múltra tekint vissza. Eleinte sokkal inkább a „véletlen” invitálta a színpadra, hiszen az ELTE kollégiumi illegál szintparty-knak, és a rendezvényszervező szomszédoknak volt köszönhető az igazi előrelépés, az egyenes út a laptop monitor elől a keverőpult mögé. Az első néhány etap után beigazolódni látszott a feltevés: a zene, ami bejön a Budaörsi Koli 2.emeletén a 25-30 havernak, az ugyanúgy működik az egyetemi fesztivál színpadán 1000 látogatónak…
Eltelt 6 év, azóta szinte az összes budapesti belvárosi klubban megfordult, jelenleg belvárosi rezidens. Tavaly lehetőséget kapott a soproni VOLT fesztiválon, szeptembertől júniusig a fővárosi egyetemi party-k, nyaranta siófok, és az egyetemi fesztiválok visszajáró vendége. Volt szerencséje a 2010-es úszó Európa Bajnokságon a magyar DJ-team tagja lenni, a hazai lemezlovasok elitje közül jó pár olyan névvel játszani, mint Spigiboy, Sterbinszky, Soulja, Palotai, vagy éppen a Campus partyk házigazdája, Juhász. Szettjeire az igazi slágerzene a jellemző, fellelhetőek benne a Hip-Hop, az R&B, buli-rock, és a finomabb House, illetve d n’b dallamok egyaránt.